Felhívás az Országos Magyar Épületgépész Napok 2022. évi rendezvényeire

Az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) elmúlt két évet magában foglaló rendezvénysorozatát sok bizonytalanság övezte, de ennek ellenére sikeres és eredményes volt, köszönhetően valamennyi rendezőnek, szervezőnek és aktív közreműködőnek. Ezek a tények – még ha most is meglehetősen nehéz helyzetben vagyunk – csak megerősítenek minket a cél helyességében és erőt adnak/adhatnak a folytatáshoz.

Így ebben az évben, 2022. november 21 – december 2. között is lesz OMÉN, mely céljaiban változatlanul, a szerzett tapasztalatok felhasználásával kerül megrendezésre.

A cél eléréséhez persze minden érintettnek magának kell éreznie ezt az eseménysorozatot. Ennek érdekében az első és legfontosabb tennivaló, hogy az épületgépészek, – legyenek azok tanulók, mérnökök, kereskedők, kivitelezők, gyártók – és éljenek az ország bármely szegletében, ezeket a napokat használják ki a társszakmákkal való érintkezésre, a civil szférával való kapcsolatra és egymás megismerésére és elismerésére.

Az év egy hetére sűrítve az ilyen rendezvényeket, akciókat ráirányítják a figyelmet az épületgépészetre, ez valóban az épületgépészek napjai lehetnek, valamennyiünkké, mindenhol az országban.

A szakma ismertségének növelése mellett persze az ünneplés, a kimagasló tevékenységek és személyek megbecsülése sem maradhat el. Ezért az Országos Épületgépész Napok keretében a zárórendezvény egy kiemelt esemény, ahol a találkozás, az ünnepélyesség, a díjazás a cél. Az Épületgépész Bál tervezett időpontja 2022. december 2. (péntek), helyszíne a Hotel InterContinental Budapest.

Kérjük a szakma támogatóit, gyártókat, kereskedőket, oktatókat, kivitelezőket, mérnököket, hogy aktivitásukkal, támogatásukkal járuljanak hozzá a rendezvények sikeréhez, mint ahogyan ezt eddig is megtették. Támogassák a helyi kezdeményezéseket, és maguk is kezdeményezzenek ilyeneket.

Az Országos Magyar Épületgépész Napok céljainak megvalósítása érdekében a szakmai összefogást kifejező OMÉN Alapítvány és az irányító testület feladata a kezdeményezés, segítés, koordinálás, illetve az események sikeres megvalósulásának biztosítása. A szervezéssel kapcsolatos legfontosabb információk továbbra is a www.talalkozzunk.hu honlapunkon követhetők, ahol minden szándék dokumentálásának helyt kívánunk adni az eredményesség érdekében.

Kérjük az épületgépész társadalom aktív közreműködését és aktív támogatását ugyan úgy, ahogyan eddig is tették, kiemelten kezelve a helyi kezdeményezéseket.

Az eredeti nyilatkozatot ide kattintva olvashatja el.

Golyán László

elnök
Magyar Épületgépészek Szövetsége
Az OMÉN Alapítványi kuratóriumának elnöke

Gyurkovics Zoltán

elnök,
MMK Épületgépészeti Tagozat OMÉN KB elnöke
Az OMÉN Alapítványi kuratóriumának tagja

Király Tamás

elnökségi tag,
Magyar Épg.Koord. Szöv. 
OMÉN zárórendezvény SzB elnöke
Az OMÉN Alapítványi kuratóriumának tagja

Szakmai főtámogató:
Főtámogató:
Kiemelt támogatóink:
Ezüst Plusz fokozatú támogatóink:
Ezüst fokozatú támogatóink:
Bronz fokozatú támogatóink:
Mobilitási Partner:
Médiatámogatók: