Épületgépészek – találkozzunk

Ezt a lapot sok évvel ezelőtt egy épületgépész szakmai kör egy közös ünneplés alkalmával hozta létre. Az összejövetel olyannyira kedvező fogadtatásra talált, hogy a MÉgKSZ felkarolta és évente megismétlődően szervezte meg az ilyen találkozásokat. A találkozásoknak az a célja, hogy az épületgépészek konkrét szakmai kérdéseken, a munkájukon, munkaidejükön és munkakörnyezetükön túl is megismerjék egymást, kapcsolataik elmélyüljenek, új ismeretségek és kapcsolatok szülessenek. Úgy gondoljuk, hogy egy szakmán belüli kapcsolatrendszer szélesítése, az emberi kapcsolatok minősége csak növeli a szakmai közösség önbecsülését és hozzájárul a szakmáról kialakuló kép javításához.

Az első ilyen jellegű találkozás óta eltelt hosszú idő változásai természetesen nem múltak el nyom nélkül: megváltoztak az igények és a lehetőségek is. A változásokhoz igazodva az eredeti egynapos és egy-helyszínes találkozás, melyen szakmai és ünnepi program egy helyszínen került lebonyolításra az ünneplést és a kiállítást különválasztottuk. Így a szakmai kiállítás programja nagyobb lehetett, az ünneplés ünnepélyesebbé vált. A rendezvényeket szervezők és résztvevők körét bővíteni lehetett és a kiállítás és szakmai programok száma is megnövekedett és ezzel a találkozás többnapos esemény-sorozattá, találkozás-sorozat vált. A változtatásoknál célunk az volt, hogy a találkozások főként ne szakmai-üzleti indíttatásúak legyenek és nagy örömünkre megjelentek a nem-szakmai, elsősorban sport rendezvények is.

A találkozzunk lap eredeti céljai tehát nem változtak, de a lehetőségek és az igények újabb területeket nyitnak a szakterület szakmai és nem-szakmai kapcsolatainak építésére. A hangsúlyt változatlanul a november utolsó hetében/heteiben megrendezésre kerülő eseménysorozat, az Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) és ennek lezárásaként az Épületgépész Bál rendezvények jelentik, de úgy gondoljuk, hogy a találkozások az egész évben fontos szerepet játszanak az emberi és szakmai kapcsolatokban ezért e lapon helyt kell kapnia ezeknek az eseményeknek is. A találkozzunk.hu lapon közzé kívánunk tenni minden olyan találkozási lehetőséget, mely nem közvetlenül cégek, vagy gyártmányok megismertetésére szolgálnak, hanem a szakma valamennyi szereplőjének részvételére, a szakterület általános épülésére, jobbítására szolgálnak.

Jó lenne, ha ez a lap egész éves érdeklődésre tartana számot, ahol találkozások nagyon széleskörű lehetőségeinek megismerésén túl a díjazások, az év emberei választásai és a korábbi találkozások emlékeinek felidézésére alkalmas és közkedvelt volna. Ez a törekevésünk akkor fog megvalósulni, ha valamennyien aktív szereplői leszünk a találkozásoknak és a szakmai, sport, kultúra területén bármilyen csekély mértékben is hozzájárulunk az épületgépész-közösség nemcsak szakmai, hanem emberi vonatkozásainak megjelenítésében. Ezzel tudjuk erősíteni a szakmai kohéziót, növelni a szakma ismertségét és elismertségét.

2022. május 10.

Barótfi István

 

Szakmai főtámogató:
Főtámogató:
Kiemelt támogatóink:
Ezüst Plusz fokozatú támogatóink:
Ezüst fokozatú támogatóink:
Bronz fokozatú támogatóink:
Médiatámogatók: